Jó napot, heló, szia, szevasz, van -e nálatok terasz?
Van? Király, akkor ugorj már egy fejest a betonra légyszíves, HÁTHA ÉSZHEZ TÉRSZ. Esküszöm, fizikai fájdalmat érzek azoktól az emberektől, akik csak úgy leszarják a többieket, azokat a személyeket, akik BÁRMIT megtettek volna értük.
Csak hogy egyszer az életben ne magamat hozzam már fel példának, (egoista lennék, attól hogy nem akarok mást megsérteni és magamra alapozom minden feltevésem? Ja, bocs akkor tessék.) megtörtént nemrég az eset, hogy egy ismerősöm (hát én manapság már nem merek barátnak hívni senkit, sorry) felkeresett azzal, hogy segítsek rajta, mert hátba szúrta egy olyan ember, akiért rengeteget megtett.
Az eset röviden annyiból áll, hogy olyan szinten csőbe húzták, hogy az illetőnek akiről szó van emigrálnia kellett az országot, mert akkora adósságot varrtak a nyakába, hogy azt szerbiai körülmények között fizikailag képtelenség az adott határidőn belül megtéríteni. Lehet találgatni, hogy kiről és melyik esetről van szó, manapság több ember megy el egy nap csak Zentáról, mint ahány liter víz lefolyik a Tiszán, szóval sok sikert (hagy ne írjak már neveket -- az illető engedélyével kerül megjelenítésre ez a gondolatmenet).
Nem létezik olyan undorító, mocskos, förtelemmel teljes dolog ezen a bolygón, mint amikor valaki egyszerűen képtelen legalább annyival megtisztelni azt a személyt aki az életét adná érte, adott neki egy darabot saját magából, kiállt érte, segítette, FELEMELTE ARRA A SZINTRE, MINT AHOL Ő HELYEZKEDETT EL, hogy nem kerüli meg hátulról és szúr bele egy 43,644 centiméter hosszúságú kiélezett hentesbárdot a hátába.
Esküszöm, maga a gondolat, hogy léteznek emberek a Földön akik képesek ilyet csinálni, undorítóbb és szánalmasabb, mint ez a videó. Elolvastam pár könyvet az emberi elme gondolkozásáról, jártam pszichológushoz, szó szerint nyomoztam is már ez a fajta viselkedés / reakció, cselekedet után, és egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ennyi pszichopata él. Valahol azért csak van az a belső hang, hogy "talán ezt nem kellene megcsinálnom ezzel az emberrel, pusztán csak azért mert akármennyire fasz volt velem 365-ből 3 nap, azért még mindig képes lenne az életét adni azért, mert a barátja vagyok".
Vagy ez valóban az én hibám lenne?
Én vagyok ilyen naiv idióta,
hogy jó tett helyébe jót várok?
Tényleg ennyire gané egy világban élünk hogy nem bízhatsz meg senkiben, mert nem tudod melyik hülyének kattan be az agya és használja ki a bizalmad? Félni kell attól, hogy kit mibe avatsz be, meg hogy mit árulsz el neki, mert ha éppen úgy gondolja, akkor kihasználja ellened valamilyen módon, és ezzel megteremted a saját démonod, ami kísért?
Szeretném ha valaki ezt megmagyarázná nekem egyszer az életben. Én egy olyan embernek tartom magam, aki addig nyomoz egy olyan dolog után amit nem ért (és szeretné is megérteni), míg azt fel nem tudja dolgozni. Félek, hogy ebbe fogok belebolondulni, ha még nem tettem meg.
SEGÍTSÉG! NEM ÉRTEM HOGY LEHETNEK EGYESEK ENNYIRE KÖCSÖGÖK!
Nem akkor van a probléma, amikor annyira elveszett vagy, hogy már csak egyetlen egy dolog éltet... akkor van gond, hogyha az az egy dolog is csak a bosszúvágy... Amikor már annyit csalódtál, és annyi bizalmat vesztettél, hogy kifordulsz magadból, és egy szörnyeteg leszel.
Ugyanakkor... ez csodálatos erőt tud adni ;)